Szerző neve: Dóri Éva szobrászművész

Az írás címe: A szűrrealitás diszkrét bája – Képek és megfejtések.

Szubjektív projekciók

Zilahi Ica Mária képeihez

2013. január 21

Zilahi Ica képei között az az érzés kerített hatalmába, hogy ez itt valami más. Eltér a megszokottól. Igazán jó, mert nem erőltetett és nem akaratos. Csak őszinte. A létezőből merítkező motívumokat a gyermeki naivitás mögé búvó érett „felnőttség” tapasztalatai szövik át. Itt – talán legnagyobb szerencsénkre – nem alkalmazhatóak a képi kommunikáció konvencionális formulái. Mesék és magánmitológiák szemtanúivá leszünk, a mindenki számára evidens formák és figurák a képsík végtelenéből új- és olykor szokatlan összefüggésekben tűnnek elő.

Zilahi Ica egyszerre ábrázoló, mert felismerhető; és egyszerre kifejező, mert a nagyobb részben a valóságból átemelt emberi szituációkat és tárgyakat egyéni fikcióban közöl. S a szokványos, a természetes és köznapi érthetőség máris alkotói gondolatisággá kovácsolódva tárul elénk.

A képek között járva mesék és privát történetek hőseivé válhatunk, – kiszabadulva a civilizációs és szocializációs korlátaink közül-, most színpadi miliőbe találjuk magunkat, új alakot öltve. Mindeközben az alkotó finoman érzékelteti titkolt ábrándjainkat, tévútjainkat, keresett igazunkat. Az érzés néha melengető, máskor ironikus vagy groteszk, de mindig árnyalt finomsággal szembesít. S ha „igazmondó” tükörként tekintünk e képekre, meglelhetjük ott azt a valóságot is, melyből ez a fura csoda-ország, A Zilahi Ica világa felépült. Kérdezhetjük, miért szükséges ily messzire elrugaszkodnunk a valótól? S válaszként kínálkozik, hogy vannak dolgok, melyek csakis e torznak vélt, de tiszta síkú tükörben válhatnak láthatóvá, és a szűrrealitás diszkrét bája hozza őket a felszínre. Csakis így lehet mindez beszélgetéseink témája, és a kellemetlen szituációkat mellőzve így tárhatjuk fel önnön, emberi gyarlóságainkat. Kicsit keserű, de szép – és jól eső érzést ad. S ettől lesz igaz, hiteles.

A művészet csodája, hogy saját eszközeivel elérhetővé teszi az elérhetetlent, és megfoghatóvá teszi a megfoghatatlant. Az alkotó zsenialitása pedig, hogy a művészet ezen eszközeit használni képes, s alkalmazza ahhoz, hogy a célját elérje, s azt mások számára elérhetővé tegye. Az eredetiség válik e művek erényévé, itt nem érződhet az utánzás fáradt íze.

Ezek a képek gyengéden érintik meg nézőiket, a derűs gyermekkort idéző színes mesevilággal, törékeny babákkal és pillangókkal repítenek át a felnőtt élet szürke hétköznapjainak nehézkes, bágyadt órái felett. S ez a varázslat úgy kell nekünk, mint a felhőtlen boldogság, melyből oly kevés adatik, de a túlélésünkhöz elengedhetetlen.

Dóri Éva
Szobrászművész
2013. január 21.

Szubjektív projekciók, felhasznált anyag:

Portfólió,

www.icazilahi.com

 

Szerző neve: Pilaszanovich Irén  művészettörténész

Az írás címe: Zilahi Ica művészete

2012. november 29.

Postás Múzeumi és Művelődési Alapítvány – Benczúr Ház – részletek a kiállítás megnyitó szövegéből

Zilahi Ica munkái elsősorban intuícióra épül. Az érzékenység olyan fokáról árulkodik, mely akár a szuprematizmus egyik kiemelt ismérve is lehetne. Szenzibilitása azt sugallja , hogy az érzékenysége nem adalék anyag valamihez, hanem maga a megnevezett és megjelenített lényeg: az Ő világképének immanens értékközpontja.

És mégis, ami a szakbarbár tudatában erőszakosan előretolul, nyelvére kérezkedik, ez a szürrealizmus, csupa nagybetűvel…. ,,szép mint a varrógép, és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon” – meghökkentő képtársítás emblematikus szignója a szürrealista gondolkodásnak képalkotásnak.

Zilahi azonban nem brutális, nem kegyetlen, de nem is távolságtartóan rideg intellektus, vagy filozofikus hajlandóságú alkotó, hisz oly sok változtatást ismerjük e izmusnak. Azt is mondhatnánk , hogy Ica szürrealizmusa igen nőies, s igencsak sajátos képi jelekkel dolgozik. Hiába a tudat, a képzettársítás nagyobb úr, s ki-ki a maga nyelvi rendszerében ülteti át a látványt.

Zilahi Ica képeire nem jellemző a túlfűtöttség avagy az érzelmek zűrzavara sem, retorziót követelő harsányság.

Megítélésem szerint kiemelten kell szóljunk a bábos-babás képek szerepéről.

Minden baba egy kicsit önarckép, amely a leghitelesebben tükrözi alkotója lelki állapotát. Ezek a babák tágra nyitott szemmel, legdíszesebb ruhácskájukat viselve sorsot jelenítenek meg. Várakoznak, dobozban vannak zárva… Nyeszlett végtagocskáik alkalmatlanok a cselekvésre, legjobb esetben is csak csetlenek-botlanak mint a ,,kicsi lány hoppá- hoppá”. Nem hasonlóságukra utal a szerző, hanem az állapotukra, az elesett, kiszolgáltatott karakterre.

Zilahi elcseni a valós időt, amiben a történet valaha megjelent, de a térrel is ugyan ezt teszi.

Zilahi festészetére mint jellemzőként, feltétlen meg kell említeni a szuggesztív sejtést, amit oly dramaturgiailag felépített formában alkalmaz, amit csak dicsérni lehet ,,utolsó vacsora”.

Akárhonnan nézzük is vagy elemezni igyekszünk Zilahi Ica munkáit, mindig az általa szuggerált titkok birodalmába várjuk a bebocsájtást, amihez a gyakran ábrázolt kulcsmotívumok sem biztos zárnyitogató… Költői víziói, mert igenis költészet is amit Zilahi művel, akár a szinesztézia, a metafora felől is kibontásra várakozik… Írhatnék  továbbá színvilágról, az erős vörösek és hideg kékek, különös viszonyáról. A régi konyhák kövezetéről, gyerekjátékok faragott vagy hajtogatott hajtányairól, a csendélet és csendéletszerűség különös határeseteiről, rafinált egymásban olvadásról. Az egyre izgalmasabb festészete által felvett szakmaiságról.

S mi nézők , befogadok, éljünk azzal a lehetőséggel, hogy az Ő segítségével magunk felé forduljunk. Hiszen a műélvezet igazi záloga, önmagunk jobb ,megismerése.

Pilaszanovich Irén
Budapest, 2012. november 29.

kiállítás ismertető,kritika felhasználva : Portfólió,

www.icazilahi.com